Eötvös-napok 2022

Eötvös-napok 2022

Két év után ismét megtarthattuk iskolánkban az eddig méltán népszerű Eötvös-napok rendezvényünket. A jól sikerült programok egy kicsit visszahozták a gyerekek és felnőttek számára egyaránt a pandémia előtti békés, nyugodt időszak hangulatát.

A napok tervezése során úgy állítottuk össze a projektet, hogy a nyár veszélyeiről szóló prevenciós előadás (a 112-es hívószám használata, ORFK főigazgatóság előadója), a kerékpárral való közlekedés ügyességi felmérése éppúgy megjelentek, mint a kulturális, közösségépítő elfoglaltságok.

Ismét nagy sikere volt a felső tagozatosok körében az osztályok vetélkedőjének, melynek központi témája ezúttal a Balaton volt, de számot adhattak diákjaink felkészültségükről a Ki mit tud? színpadán, ahol elhangzott vers, népdal, zene, láthattunk aerobic táncot, humoros előadást. A kézügyességüket nemezeléssel, aszfaltrajzversenyen bizonyíthatták az érdeklődők, de játékos sorversenyre, népi játékokra, kézilabda- és labdarúgó mérkőzésre is sor került. Élvezettel hallgatták Kiss Tamás karnagy úr rendhagyó ének óráját, igazi koncerthangulatot alakítottak ki a karaoke során.

Szervezési munkánkban igazi partnerként működtek közre ezúttal is a Szülői Közösség tagjai. Az egészséges étkezés jegyében finom gyümölcstálakat állítottak össze, és a kinti hőség miatti szomjúságot innivalóval csillapíthatták „standjukon” a megfáradt felnőttek és diákok. Köszönjük a munkájukat!

Pályázatok